Gránit
A gránit a leggyakoribb mélységi magmás kőzet, a leggyakoribb savanyú kőzet. Neve a latin granum = szemcse szóból származik. A gyémánt után a második legkeményebb kőzet.
A gránitok a földkéregnek számot tevő részét teszik úgy egymagukban, mint a gnejsszel és egyéb kristályos palákkal egyetemben, ahol azok magját képezik; a gránithegyek alakja kerekded felületű gömbszelethez hasonlít, vagy pedig több ezer km hosszú fennsíkokat képez, tömeges anyaga az őskori (laurentian-szisztéma) gránitrégióját alkotja, de ismeretesek a szilur-, devon-, sőt egyes helyeken még a jura földtörténeti korokból is (Sziklás-hegység, Sierra Nevada É.-Amerikából és egynéhány európai tartományokból.) Előfordul még mint vándorkő is Németország, Hollandia, Lengyelország, Oroszország lapályán, melyek a gleccserekkel a diluviális korban Svéd- ésFinnországból származnak; hasonló vándorkövek ismeretesek Angliában és az Amerikai Egyesült Államok területén is több szövetségi államban.
A gránitot építőkőnek már az őskorban is használták. Napjainkban leginkább sír- és díszítőköveknek, oszlopoknak, burkolóköveknek, (járdaszegélynek) stb. dolgozzák fel. A legszebb és legtarkább színűek Svédországból kerülnek ki. Budapesti építkezésekre 1900-as évek elején a meisseni bányából is kerültek gránit építőkövek.
A gránit a földfelszín legnagyobb tömegben előforduló mélységi magmás kőzete; a földgolyó magmájából kiinduló olvadt állapotú ásványokból, nagy mélységekben, hatalmas nyomás alatt keletkezik. A gránit kristályos szerkezetű, a világ harmadik legkeményebb anyaga, savnak, lúgnak kiválóan ellenáll, jó fényezhető, jó hőálló, színét, fényét a szabadtéren is örökre megtartja. Kopásállósága és kiemelkedő fizikai ellenálló képessége miatt a nagy forgalmú padlókon, lépcsőkön, épületek külső homlokzatán alkalmazzák, de előszeretettel használják konyhai munkalapoknak, fürdőszoba pultoknak és ablakpárkányoknak egyaránt.